Az orosz–ukrán háború mostanra olyan emberi tragédiává nőtte ki magát, amire ritkán akad példa a modern történelemben: amerikai stratégiai szakértők friss számításai szerint a két fél összesített katonai vesztesége – halott, sebesült vagy eltűnt – majdnem eléri a kétmilliót, miközben egyik ország sem közöl pontos adatokat a valóságos áldozatokról.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsFajsúlyos ipari vállalatok és globális márkák tömegesen helyezik át termelésüket Magyarországra és Szerbiába az autóalkatrészektől a ragasztókig, a németországinál akár 70 százalékkal alacsonyabb bérek és a befektetők előtt vörös szőnyeget kiterítő kormányok csábítására.
Szerző(k): T. K.Csütörtökön újabb történelmi csúcsra ugrott az arany, de a nap végére mégis több mint 20 dollárt csökkent az árfolyama. A Brent is robog, már közel 70 dollár egy hordó olaj ára.
Szerző(k): Z. B.Amellett, hogy az IKEA vezetői mérlegre tették 2025 pénzügyi évének magyarországi eredményeit, a 2026-ra vonatkozó terveikről is lerántották a leplet. A múlt évben itthoni áruházaikban nagyjából annyian vásároltak, mint hazánk felnőtt lakossága.
Szerző(k): Sándor Zoltán„Az árrésstop abnormális” – fogalmazott Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a műsorunkban. Szavai mögött komoly számok állnak: 2024 és 2025 júliusa között mintegy 800 élelmiszerbolt zárt be, és mára közel 400 kistelepülésen nem elérhető helyben élelmiszerüzlet. Mindez egy olyan időszakban történt, amikor a hivatalos adatok már az infláció lassulását mutatják, a vásárlói árérzet mégis mást jelez – miközben a főtitkár arról is beszélt, milyen lehetséges következményekkel járhat a Mercosur-egyezmény a magyar kiskereskedelem számára.
Szerző(k): Tieger EndreAz NNGYK friss adatai szerint a betegek közel fele gyermek, és az ország szinte minden megyéjében nőtt a megbetegedések száma.
Szerző(k): EconomxJelenleg száz betegből csupán 11 érti pontosan az orvos utasításait, ezért javítani kell a magyarok egészségértésén. Kőnig Róbert bejelentette, hogy elindítottak egy ingyenes, online tanfolyamot, ami mindenki számára elérhető.
Szerző(k): Koncsek RitaA főváros elmulasztotta befizetnie a 2026-os szolidaritási hozzájárulás januárban esedékes részét, a Magyar Államkincstár hatósági inkasszót nyújtott be.
Szerző(k): Z. B.Hivatalosan továbbra is lakáshitel törlesztésre kellene fordítani ezt az összeget. De persze, a lényeg, hogy 180 ezer közszolgálatban dolgozónak egészen jó februárja lesz.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba